Az Egri Vár jelenleg egy átfogó fejlesztési folyamat közepén tart, melynek célja a nemzeti emlékhely turisztikai fejlesztése, a turistafogadás feltételeinek biztosítása, a műemlék állagvédelme. Tervünk a tervezett, illetve már jelenleg is zajló építési munkálatokat egészíti ki funkcionálisan, a várudvar megközelítésének és belső közlekedésének biztosításában, esztétikailag egyaránt.
Az egyik legfontosabb szempontunk a műemléki környezet, a városkép védelme. A Vár összetett geometriájába új funkció drasztikus megjelenését nem tartjuk indokoltnak.A mai forma kialakulása több, mint fél évezredes folyamat, az egymást követő történelmi események lenyomata. A lift funkcióját tekintve csupán ezen események bemutatásának eszköze, ezért arra törekedtünk, hogy a vár külső képét a legkevésbé módosítsuk.
A városközpont – a Dobó tér, illetve a Gárdonyi tér – felől való érkezés esetén a Vár megközelítésének első pontja a Dobó utca 30. szám alatt kialakított Egri Vár Látogatóközpont. A látogatóközpontban található információ és jegypénztár, kiállítóterek és kávézó, illetve innen elérhetőek el az akadálymentes megközelítést szolgáló liftek, illetve az északi kapuhoz vezető vársétány. Fontosnak érezzük, hogy a gyalogos és az akadálymentes feljutás útja közös kezdőpontból indulhasson, de a sétaútvonalat a meglévő vársétányon keresztül vezessük föl, nem zárt lépcsőházban.
A lift a Dobó utca 30 kapualjából szinte nyílegyenesen haladva a várhegy belsejébe vezető alagút végéről indul és a Várudvar délnyugati ágyúdombjától északra érkezik föl. Innen minimális tereprendezéssel akadálymentesen elérhetők a Varkoch-kapu bástya körül épülő új turisztikai funkciók és a Vár belső területei is.
Az északi kapuhoz vezető Vársétány folytatása – lényegében kezdőpontja – a látogatóközpont terasza, melyről levezető lépcsőn a látogatóközpont földszintjére, majd a Dobó utcára vezet.
A látogatóközpont műemléki felújításával számolunk. A belső terekben végzett minimális átalakításokkal, melyek az új funkció kiszolgálását segítik. A meglévő külső kaput – mely a korabeli fényképeken sem szerepel – elbontjuk, helyette négy, önálló, akár külön nyitvatartással rendelkező egység működését szolgáló öblöt hozunk létre. Befelé haladva jobbra található az információ és jegypénztár, balról a kiállító terek és a kávézó, míg a kapualj végén fotocellás ajtón keresztül juthatunk a lifthez és vársétányra vezető lépcsőhöz. A kapualjból szinte nyílegyenesen föld alatti folyosó vezet a liftekig, mely hossza mentén különböző szakaszokra tagolódik. A folyamatosan növekvő magasságú tér érzékelteti a várudvar magasságát és már a vízszintes szakaszon haladva kapcsolatba kerül vele a látogató.
A felvonó felső megérkezési helyét a folyamatban lévő fejlesztéseket kiegészítve a Varkoch-kapu bástya körül épülő új turisztikai – köztük megérkezési – funkciókhoz közel alakítottuk ki.
Az Ispotály Pince fölötti füves terület jelenleg kiesik a Vár vérkeringéséből, közvetlen a pince fölötti részen a fű kikopott hosszúkás buckát képezve hívja fel magára a figyelmet, nem a jó értelemben. A lift felső kijáratát egy ék formájú zöldfelület magaspontjaként határoztuk meg, amely zöldfelülete kifut a pince fölötti részre is ezáltal elrejti annak egyenetlenségeit.
A lift bejáratának helyet biztosító ék és a délnyugati ágyúdomb között széles ülőhelyekkel is tagolt lépcső vezet az országzászlónak is helyet biztosító ágyúdombra, méltó megközelítést biztosítva, valamint teret adva kisebb rendezvények számára is.