A múlt század második felében kezdődő változásoknak megfelelően a formális oktatási terek – a „klasszikus” tantermek, az előadók, a laboratóriumok – mellett, nem a klasszikus oktatási tereket teljesen felváltva hanem kiegészítve, egyre nagyobb arányban vannak jelen az új / átépített oktatási épületekben az informális oktatási tevékenységek térrészei. Ezek azok a területek melyek a kommunikáció, a csapatmunka, az inspiráció, pihenés szerepét erősítik. Közéjük tartoznak a csoportos és egyéni tanulás és alkotás, a pihenés, a várakozás, az étkezés, a beszélgetés terei, amelyek sokszor közlekedők, előcsarnokok, aulák tereiben – esetenként azok kiszélesítésével – a hagyományos, zárt oktatási tereket körülvevő „köztes terekben” kapnak helyet.
A huszadik század elején épült iskola, jó állapotban fennmaradt, szép arányú, gazdag részletképzésű szecessziós homlokzatai, belső terei, nagy udvara egyértelmű értéket képviselnek. Beavatkozásaink arra irányulnak, hogy a közösségi szerepének erősítésével kortárs oktatási épületet hozzunk létre, az épület eredeti karakterét, atmoszféráját, részleteit megőrizve.
Ezen szempontok érdekében létrehozott – Jan Gehl által definiált – puha határok pedig a nagyobb téri szabadság által a klasszikus oktatási terek – tantermek– használatbeli szabadságot, flexibilitást is növelik.
Az iskola-város analógiája szerint a közlekedő folyosó utcaként, köztérként értelmezhető. Az öblök, sarkok kialakításával változatos téri helyzetek alakulnak, melyet az épületben többször visszaköszönő tájszerű téri elemek tagolnak. A elemek által a térhasználat nem előre definiált, helyzetük ugyan fix, de használatuk flexibilis, multifunkciós.
A diákra ösztönzően hat, ha átlátja mi történik körülötte az iskolában. A megismerés felkeltheti az érdeklődését, kinyitja a perspektívát a lehetőségek felé. Az ehhez szükséges transzparencia megnyilvánulhat a folyosók és termek közötti átlátható felületeket, illetve egyes tevékenységek a folyosóra, közös terekbe való kitelepülésével.
A téri határok oldása a kötetlenebb tanulási zónák kijelölésével valósul meg, mely elengedhetetlen eleme az alternatív oktatási módszer térigényének.
A folyosó és termek közötti éles határ helyett átmeneti tér alakul ki. Az összekötő terek betekintést engednek a szomszédos helyiségekbe, lehetőséget adnak a találkozások, az üdvözlés, búcsúzás számára, de akár egyfajta csoport bemutatkozásként, kiállítótérként is definiálhatók. Lényeges a téri nevelés, hogy a gyerekek ne csak 2D-ben képként érzékeljék a világot, hanem minél több 3d-s téri élményük, tapasztalatuk legyen a szintek vizuális összekapcsolása által.
A Tornacsarnok tetejére kerül az óvoda privát terőkertje. A magasba emelt udvar elválik az iskola udvar használóitól, megteremti saját önálló világát. A terület lezárható, így az óvodások biztonságban játszhatnak. Az alsó udvar központi eleme az iskola aulának a folytatásaként jött létre. A közösségi terek itt “kifolynak” az épületből az udvar központi sávjában. Lesüllyesztett agora kapcsolatot teremt az aula flexibilisen alakítható terével, majd a tér fellépcsőzik a rekortán sportpálya felé. A lesüllyesztett agora alkalmas szabadtéri események befogadására, lépcsőrrendszerével nézőteret alkotva.
